2015. május 17., vasárnap

Edina Anyahajós hálanaplója

Amikor egyik nagyon kedves barátnőm csütörtökönként elkezdte írni a blogjára, hogy mennyi minden jó történt a héten, kommentárban én is hozzá szoktam írni a listámat. Annyira jó összeszedni, hogy a sok vacakság mellett nagyon sok olyan dolog van, amiért hálát adhatok.

Az Anyahajó leányságával töltött idő, a múlt szombati rendezvény, az előtte történő közös beszerzések, a közös gondolkodás, pályázatírás, programok mind-mind annyi pozitív élményt hoztak nekem az utóbbi időben, hogy felsorolni is nehéz. Azért megpróbálom felsorolni a sok pozitív dolgot – nem garantálom, hogy nem felejtek ki valamit.

Jöjjön a címszavas lista:

  • közösségbe tartozás 
  • új barátok 
  • tartalmas beszélgetések 
  • szeretet, törődés 
  • szakadékból kirángatás 
  • igazi együttműködés
  • fuvar és más szívességek
  • alkotás öröme
  • finom limó és almalé 
  • jó kávék 
  • de jó, ehhez én is hozzátettem valamit érzés
  • és de jó, mindenki más is hozzátett valamit :) 
  • finom raguleves, finom krémlevesek, finom bolti hami, nem rámrohadó rakott krumpli
  • jó érzéssel biozöldséget meg tojásokat majszolni 
  • egy olyan csapat, akiknek még pénzzel is jobban szeretek tartozni, mint korábban – na és mindig tartozok is 
  • profi design
  • profi szervezés
  • színvonalas programok
  • lendületben lenni
  • életmódis biztatást kapni 
  • többet mozogni
  • nem feladni
  • folyton tervezni 
  • ...és meg is valósítani 
  • feladatot átadni/átvenni – mert ha nem megy, mindig van valaki, aki átvállalja
  • látni, hogy a gyerekeink szeretnek együtt lenni (néha túlzottan is ;))
  • jó ügyért tenni-venni ;) 
  • erdőt járni, árkot lépni 
  • egyre gondolni, egy rugóra működni 
  • visszajelzést kapni 
  • folyton tanulni, fejlődni 
  • sosem időben elindulni – mert egy lakótelepi séta alkalmával mindig van, aki ismer és megszólít
Itt a köszi is, de most a lengyelt választom, mert az is közel áll hozzám: Dziękuję bardzo!

 
 
És hogy miért vagyok itt, meg miért csinálom? Hát ezért!

2015. május 15., péntek

Még mindig ökokör - Edina beszámolója az első két alkalomról

Most, hogy túl vagyunk a gazdaság és élelmiszer témán, számba vettem kicsit, milyen is volt eddig az Anyahajós ökokör. 

http://www.magyarok.ie/sites/default/files/01.jpg

A gazdaság téma egy kis bevezetővel indult, sokunknak nem sikerült a kezdeti méréseket megcsinálni, ezért megegyeztünk, hogy legalább az adott téma előtt mérjünk a témával kapcsolatban. Hajrá, ez menni fog! A gazdaságot én vállaltam, fogyasztási szerkezetről szóló statisztikával, etikus bankról szóló cikkel készültem bevezetőnek. Nem voltunk sokan ezen az alkalmon, de nagyon jó kis beszélgetés alakult ki. Megbeszéltük, ki hogyan tartja számon a bevételeket, kiadásokat, hogyan gazdálkodik, majd tettünk vállalásokat is. Abban megegyeztünk, hogy a legmacerásabb vállalás ebben a témában a blokkgyűjtés, ehhez ugye kellenek a férjek, párok is, meg aztán az eltett blokkokat rendszerezni is kellene, táblázatba szedni, és ez sok idő. Én személy szerint a 90%-os vállalást tettem, aminek az a lényege, hogy ha a bevétel 100%-ából kijössz, akkor a 90%-ból is. Tehát minden hónapban 10%-ot tegyél félre. Az első hónapban 5%-ot sikerült, de most már megvan a 10, remélem tudom így folytatni. 

Az élelmiszer téma elején még lezártuk a gazdaságot, az is előjött, hogy páran olyan dolgokat halogatunk, amit ha lezárnánk, akkor örülhetnénk, de valahogy nem jut rá sosem idő (nem használt bankszámla megszüntetése, jelzálog töröltetése), na igen, ezekhez fel kellene kerekedni, és elintézni. Mint ökokör csoportvezető mondom, azért jó az ökokör, mert a csoportvezetőre sem hárul túl nagy feladat, mivel minden témának van felelőse. 

Az élelmiszert Blanka vállalta, kis cetliket hozott, amiken az élelmiszer témával kapcsolatos fogalmak voltak. Mindenki kapott kb. 3-at, elmondta róla a véleményét, és jó kis beszélgetések alakultak ki. Én például nagyon hasznos új infokhoz jutottam a víztisztítós kancsókról. :) Aztán megint vállaltunk: volt, aki bevállalta a heti 3 húsmentes napot, kíváncsian várom majd a beszámolót! Én azt vállaltam, hogy friss idényzöldséget veszek, piacra megyek, a közösségi kertben pedig elültettem a palántákat. 

Jelentem, a vállalásaimmal jól állok. Lehet, hogy én is megpróbálom azt a heti 3 húsmentes napot. Így tavasszal nem fog az ártani. ;) A következő témánk úgyis a méregtelenítés, bár más értelemben: a vegyszerekről lesz szó!

2015. május 13., szerda

Mennyi az annyi? - Edina az ökokörös mérésekről

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a mérlegre állva nem (csak) a saját súlyom miatt, hanem a kezemben lévő teli zacskó tömege miatt dobok hátast. Pedig így történt. Mértem. Mit is?

Ökokört indítottunk, nagy lelkesedéssel. Az öko irányba nem annyira régen indultam el egyébként, még a várandósságom előtt pár hónappal kezdtem el utánanézni a háztartás vegyszermentesítésének, a mosható pelenkázásnak, és ehhez hasonló dolgoknak, bár persze előtte se szemeteltem az utcán. Azt is tudom, hogy még van min javítani.

Meg is csináltam az előírt méréseket. Mértem a naponta kidobott élelmiszer mennyiségét, és hüledeztem. Igen, nálam ez a gyenge pont, sokszor nincs időm főzni, megpenészedik, elrothad, megszikkad. Heti 7 kg kaját dobtam ki azon a héten. Lesz ezen mit csökkenteni! Az egyéb hulladékból (ami nem szelektív) is 7 kg jött össze a héten. A szelektíven gyűjtött papír, műanyag, fémdoboz súlya pedig 2 kg volt. Összesen 16 kg-nyi szemét.

Mi a helyzet a vegyszermentes háztartással? Hát itt csak jól állhatok, mosódiót, mosószódát használok, öblítő helyett mosóparfümöt, illóolajat, környezetbarát mosogatószert, ezzel nem lesz gondom. Na de számoljuk csak össze, mennyi vegyi anyag van a lakásban....takarítószerek, tisztálkodószerek, gyógyszerek (ez utóbbi van tömkelegével), stb. – összeszámoltam 184 tubust, flakont, üveget, dobozt. Hát ez is nagyon soknak hangzik. Persze, ezeknek az eltüntetése hosszú időbe fog telni. Ami lejárt (pl. gyógyszer), mehet a veszélyes hulladékba, ami használható azt még elhasználgatjuk, vagy elajándékozzuk, átállunk belőle környezettudatos verzióra.

És hogy miből mennyit fogyasztunk? Végre egy könnyű mérés, leolvasom a hét elején, a hét végén és kész vagyok. Heti áramfogyasztásunk 48,5 kWh, ez – az adatoknak utánanézve – átlagosnak számít. Ebből azért lehetne faragni, a számítógépet ki-be kapcsolni például meg kellene tanulnom – mindig csak lecsukom a tetejét. :) A gázfogyasztás nem sok, 1.115 köbméter, mivel csak a főzőlap gázos, a sütő villannyal működik. A vízfogyasztásunk is átlagosnak mondható, 0,75 köbméter egy hét alatt, tehát egy főre kb. 250 l jutott – na jó, Emit is beleszámolva.

Na és akkor az egészség és közlekedés témakör. Azon a héten természetesen nem jutottam el életmódizni, így sporttal töltött perceket nem tudtam összeszámolni, csak egyéb mozgásosakat, ez heti 110 perc lett. Nagyon kevés. Szerencsére ez már javult azóta, és kütyüm is van, ami méri, a napi aktív perceim száma felkúszott átlagosan 50-60 percre. Egy hét alatt 25 km-t utaztam, ebből a városi tömegközlekedéssel 330 g-nyi szén-dioxid kibocsátásával járultam hozzá (igazából a mérés hetében csak a lakótelepen köröztem, meg esetleg vásárolni mentem el). Azóta rosszabbul teljesítek, mert nagyobb távolságokra is kell mennem, és vannak olyan jó fejek, akik elvisznek autóval. Itt is köszi nekik, mert azért néha egy kis strapamentesség is kell! Azért már a biciklit is elővettem néhányszor, ami meg pozitívum.

Ti is várjátok mi mennyi lesz az ökokör végére? Én nagyon. ;)

2015. május 1., péntek

Májusi programok

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe az alábbi programokat.

máj. 4. (hétfő):
- 9:30 - Horgolás és készülődés a Piknikre a Platán Idősek Klubjában (1098 Bp., Toronyház utca 11.)
- 16:30 - Születésmese - interaktív foglalkozás óvodásoknak, iskolásoknak és szüleiknek - Születés Hete program - Novák Julianna (Jula) dúla vezetésével - Dési Művelődési Házban (1098 Bp., Toronyház utca 17/b.)
- 18:00 - Mikroszülés - filmvetítés- és beszélgetés - Születés Hete program - Novák Julianna (Jula) dúla vezetésével - Dési
- 18:00 - Életmódi a Nyúldombnál (futópálya)

máj. 5. (kedd):
- 9:30 - szervezői megbeszélés (készülődés a Piknikre) - Dési
- 16:00 - Az én testem - Tinilányok kérdése, Hoppál Bori válaszai - előadás, beszélgetés 9-13 éves lányoknak (test és lélek változásai, menstruáció kérdései) - Születés Hete program - Dési
- 18:00 - Család születik - miként befolyásolja a párkapcsolatot a gyermek érkezése - Kobza Zsuzsanna Meső vezetésével - Születés Hete program - Dési

máj. 6. (szerda):
- 10:00 Harmonikus babavárás és szülés - természetgyógyászati praktikák - Mádai Andrea vezetésével - Születés Hete program - Dési
- 18:00 - Háborítatlan szülés - beszélgetés tapasztalt és kíváncsi anyákkal - Noll A. Nandu vezetésével - Születés Hete program - Dési

máj. 7. (csüt.):
- 9:30 - Befogadó óra - beszélgetés fokozott ápolást-gondozást igénylő gyermekek ellátásról - Szalay Kriszta és Siposné András Ildikó vezetésével - Születés Hete program - Dési
- 11:00 - A gyermekágyas időszak kérdései - Kacsó Katalin Melinda vezetésével - Születés Hete program - Dési
- 15:00 - Biodoboz és Youtyúk átvétel a Dobozban (Napfény utca, Spar mellett)
- 17:30 - Mobil anyahajó felállításának próbája a Csigaparkban 

máj. 8. (péntek):
- 9:30 - Lányod vagyok, anya lettem - beszélgetés anyák és nagymamák között - Novák Julianna (Jula) vezetésével - Születés Hete program - Platán
- 11:00-13:00 - Hordozó sarok - Székely Réka ClauWi tanácsadó vezetésével - Születés Hete program -Dési
- 13:00 - Kismamajóga - Scmidt Andrea vezetésével - Születés Hete program - Dési
- 15:00 - Császármetszés utáni természetes szülés - Mélykúti Andrea vezetésével -  Születés Hete program - Dési
- 15:00-18:00 - KoroKan kismama masszázs - bejelentkezés szükséges - 70/426-34-30

máj. 9. (szombat):
- 10:00 - 13:00 - Adománygyűjtő Családi Piknik a Rózsaparki Programért - Írisz Családi Kör, Dési Művelődési Ház és az Anyahajó Anyaközpont közös szervezésében a Csigaparkban - színes programok a család minden tagjának

máj. 11. (hétfő):
- 18:00 - Életmódi a Nyúldombnál (futópálya)

máj. 12. (kedd):
- 9:30 - Piknik és séta a Távíró utca melletti erdőben a Pilisi Parkerdő erdészével (gyülekező a Désiben)

máj. 14. (csüt.):
- 10:00 - Ihajcsuhaj-néptánc a Désiben
- 15:00 - Biodoboz és Youtyúk átvétel a Dobozban (Napfény utca, Spar mellett)
- 18:00 - Szervezői megbeszélés - Pöttyös Kuckó CsaNa

máj. 15. (péntek):
- 9:30 - Ökokör a Platánban
máj. 18. (hétfő):
- 9:30 - Horgolókör - Platán
- 18:00 - Életmódi a Nyúldombnál (futópálya)

máj. 19. (kedd):
- 9:30 - Szervezői megbeszélés - Dési

máj. 21. (csüt.):

- 15:00 - Biodoboz és Youtyúk átvétel a Dobozban (Napfény utca, Spar mellett)
- 18:00 - Életmódi Gasztro - Pöttyös Kuckó Családi Napközi (1098 Bp., Lobogó utca 10/III.)

máj. 25. (hétfő):
- 18:00 - Életmódi a Nyúldombnál (futópálya)

máj. 26. (kedd):
- 9:30 - Horgolókör - Dési

máj. 28. (csüt.):
- 10:00 - Szabad kikötő a Désiben
- 15:00 - Biodoboz és Youtyúk átvétel a Dobozban (Napfény utca, Spar mellett)
- 18:00 - Hónaptervező a CsaNa-ban

máj. 29. (péntek)
- 9:30 - Hordozókör - Platán
- 17:00 - Babák rózsaparkja (Írisz és Anyahajó szervezésében)