2015. március 4., szerda

Életmódi - Edina első beszámolója

"Megint eső után voltunk. Ágival a Désiből korábban értünk oda a futópályához. Nem gondoltam, hogy sokan leszünk, a fitneszgépeken esőcseppek sokasága látszott. Bemelegítettünk, majd Ági elindult körbe a pályán. Én megvártam a többieket: érkezett Tusi, Réka, Niki. Niki most volt először, a Tusi-féle kolbászon keresztül ismerkedett meg az Életmódival és az Anyahajóval. A bemelegítésnél is ekörül forgott a beszélgetés: facebookos kolbászos kommentárok, szalonna. Én Tusival indultam el, Réka pedig Nikivel. Futás közben szóba került a Pilisi parkerdőben megálmodott faház, a Kakas étterem, ahová most már muszáj lesz eljutni, a jövő heti Lidlis futócucc akció, és nem utolsó sorban ötleteltünk az Életmódi szlogenjéről is. Időközben Orsi és Karina is befutott.

Egy közös fénykép erejéig megálltunk, majd róttuk tovább a köröket, mi Tusival most szám szerint 10-et. Olyan nap volt, hogy többet nem bírtam, de megint nagyon jó volt, hogy együtt futhattunk, így erőt adva egymásnak. A levezetésnél pedig megcsodálhattuk, hogy Karina milyen ügyesen használja a fitnesz gépeket. Már ezért is megérte. 
Hazafelé, útban a Fahéj felé, ahová egészséges pékáruért mentünk be találkoztunk Juditékkal, akik a játszóról jöttek. Újra elváltak útjaink, Orsi, Karina kolbászért indult Tusihoz, mi pedig Nikivel hazafelé. Amikor megláttam, hol lakik, még megkértem egy Anyahajós küldetésre is. Reméljük lesznek fejlemények!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése