"Sziasztok! Niki vagyok, újonnan csatlakozott "anoním Életmódis". :) Ma van 32. hónapja, hogy számolom a szénhidrátokat! Nem, nem csalok, 32. És mi az eredmény? Gyönyörűen leadott 7 kg, amiből a szoptatás alatt visszajött 4. És innentől pont. Ugyanis előbb-utóbb rá kellett jönnöm, hogy a szénhidrátok számolása szép dolog, sőt, utólag visszagondolva überkirályság, de kevés. Mert az igazi eredményhez a matekon és a grammos mérlegen kívül a mozgás is kell.
Most kérdezhetitek, hogy hogy lehet ez, megőrültem-e, valamit biztos nem jól csináltam. De erre csak azt tudom mondani, hogy én is túl vagyok milliónyi valamilyen hatású fogyókúrán (90 napos diéta, káposzta és társai, napi egy almás koplalás és egyéb elvetemült dolgok), mire egyszer kiderült, hogy a sima fogyókúra nekem nem elég, egyszerűen nem hat. És nem azért, mert nem csinálom becsülettel, hanem azért, mert a szervezetem valamiért nem úgy működik, mint ahogy kellene. Egy véletlen füles útján elindultam, és kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van (cukoranyagcsere zavar, a szervezet által termelt inzulint nem használja fel hatékonyan a szervezet, ezért hogy normalizálja a vércukrot, sokkal többet termel), úgyhogy a legtöbb fogyókúra nekem csak árt (pl a reggeli gyümölccsel a hirtelen vércukor emelkedés miatt), és egyedileg kell beállítani az igazán hatásosat. Így jutottam el a szénhidrát számoláshoz, ami nem hagyja ugrálni a vércukromat, ami az első igazi sikert hozta.
Viszont az IR alappillérei közül a második legfontosabb a mozgás. Na ez az, ami gyerkőc előtt, és várandósság alatt kitűnően ment, szülés után pedig egyre kevésbé. És itt jön az Életmódi a képbe. Eddig gyönyörűen elhitettem magammal, hogy majd ha már szalad a gyerek, én is szaladok vele. Hát nem... vagyis amit szaladok vele, az nyilván nem olyan hatékony. A kezdetektől olvasom az Életmódi blogját, és minden vasárnap elmondom magamnak, hogy "na most, hétfőn van itt az alkalom". Az írások alapján úgy éreztem, hogy ez az én csoportom, mindenki hasonlókkal küzd, mindenki segít a másiknak, ha mélypontra jutnék, lenne, aki a kezét nyújtja. És végre itt van helyben, olyan anyukákkal, akik valóságos emberek, valóságos történettel, valóságos segítséggel!
És csak mindig ígérgettem, halogattam. Míg nem aztán egy gyönyörű márciusi reggelen felálltam a mérlegre, és ismét rá kellett jönnöm, hogy a számlap grammra pontosan ugyanannyit mutat, mint február első napján. Tehát a szénhidrátszámolás valóban csak a szintentartáshoz elég. A helyes étkezés szükséges, de nem elégséges a változáshoz. És ekkor erőt vettem magamon, hogy ne csak ígérgessek magamnak, hanem lépjek is. Ehhez az elhatározáshoz persze az is hozzájött, hogy az óminózus alkalom előtt végre személyesen is megismertem Tusit, akinek a mosolya egyből azt sugallta, hogy "igenis, menjek csak, hajrá! Együtt könnyebb sokkal!" És valóban.
Március 2-án bekapcsolódtam a programba. Az első alkalom előtt elég vegyes érzelmeim voltak, nem akartam beégni, mert hát ők azért mégiscsak három hónappal előrébb járnak, mit fognak gondolni, ha a második kör után kidőlök. De a félelmeim gyorsan elillantak, mindenki nagyon kedves volt, és az azonnali befogadás fel is bátorított. A távot becsülettel lefutottuk (első alkalomra rögtön 8-9 kör), közben kitárgyaltunk néhány rendkívül fontos világmegváltó témát is, így olyan gyorsan és könnyen telt az első téli futásom, hogy szinte meg sem kottyant. :) Mindenkit csak bíztatni tudok, hiszen mindannyian más okból fogtunk neki, de a cél közös. Életmódot váltani, minél hosszabb ideig egészségben a családunk mellett lenni! Hajrá, hajrá! Mert együtt tényleg könnyebb! ;)"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése