A támogatáson, egymás segítésének lehetőségein gondolkodom

Szoktunk ugye néha "túlfőzni", és a többletet felajánlani a többieknek.
Van, hogy szervezetten, beosztás szerint komatálazunk gyermekágyas anyatársainak segítve.
Olyan is van, hogy közösen rendelünk - zöldséget, gyümölcsöt, almalevet - így minimum a szállítási költséget megspóroljuk, vagy nagybani áron számolnak nekünk.
Pár száz forintért vagy akár ingyen ("Csak vigye innen valaki!" alapon) talál gazdára, ami másnak már felesleges. A helyi "adokveszek" Facebook csoport segítségével vagy valódi lakásvásárt szervezve adunk túl ruhaneműn, babaholmin.
Hallottam olyanról, hogy szolgáltatást cseréltek mamák: gyerekvigyázás takarításért, főzés horgolt holmiért, hordozási tanács répatortáért - bármi felmerülhet cserealapnak.
Rajtam segítettetek már nyaralás miatt elhagyatott élőlényeink gondozásában, muskátlijaink átteleltetésében, babysittert találásban, túrógombóc főzésben, stb.
Az információ is érték! Kérdezünk-válaszolunk: orvost keresünk, védőnőt véleményezünk, programot, olvasnivalót ajánlunk, akciót hirdetünk.
Szívességek és információ mellett más is szóba jöhet. Most egy virtuális babaholmi-, játék-, könyv-, konyhai-/barkácseszköz - kölcsönző létrehozása merült fel. Már van is, aki dolgozik az ügyön!

Fontos, hogy tudja minden anya:
KÉRNI KELL, ha úgy érzed, nem bírsz a terhekkel.
Az is jó lenne, ha érezné minden Anyahajós: ADNI JÓ.
(És megtérül, mert valahogyan, valakitől, valamikor biztosan visszakapod. Ha máshogy nem, úgy, ahogy  Edina összeszedte hálanaplójában.)
Ha csak annyit teszel, hogy mindig figyelsz, mi lenne hasznos a közösségünknek, majd megosztod velünk Facebook csoportunkban, vagy a jaltpapkp@googlegroups.com listán, már tettél valamit.
Aktív tag lettél :-)

Te mit tudsz hozzá(nk)tenni?

Nincs rend, van rendszer - Blankánk írása az Anyacsavar pályázatára

A második kislányunk az első után 2 évvel született 2005 decemberében. Úgy emlékszem arra a télre, amikor szinte alig mozdultunk ki a lakásból, hogy csodás „akolmelegben” éltünk. Nyugalom volt, babaillat, sok segítséget kaptam anyósomtól és anyukámtól, házhoz jött az ebéd, a férjem is tenyerén hordott minket. Nem volt más dolgom, mint a gyerekeimnek örülni. Örültem is. A lányok hamar egymáshoz nőttek, és amikor már ugyanazt ették és ugyanakkor aludtak, lett egy jó ritmusa a napjainknak. Ekkor már a főzés is belefért, a napirend szerinti séta is, lettek végre barátaink a lakótelepi játszótéren. Ruhák vasalva, a játékok dobozokba rendezve sorakoztak a polcokon, a családi fényképek időrendben a fotóalbumban. Olvastam, varrtam, írtam, s mert egyre több időm lett magamra is, elhatároztam, hogy tanulok valamit megint. Először bejelentkeztem Kriston Andreához egy tréningre, aki a nőiségről, annak tudatos megéléséről olyan inspirálóan beszélt, hogy máig emlékszem néhány mondatára. Felzaklatott és lelkesített. Aztán jött egy utazás Stockholmba, ahol míg a férjem dolgozott, én felfedeztem a várost. Élveztem, hogy oda megyek, ahová akarok, azt csinálom, amit akarok, élveztem, hogy egyedül vagyok. Pár olyan nap, amikor nem kellett senkinek megfeleni, elszámolni. Ekkor már bent volt a jelentkezési lapom a Török Sándor Walorf Pedagógiai Főiskolán, mert arra is rájöttem, hogy az, ahogyan gyerekeim megszületése előtt működtem a tanári pályán, nem folytatható út. Azon a tavaszon kezdtem rendszeresen eljárni futni. Szeptemberben aztán beindult a verkli: a lányok óvodában, és az iskolában, otthon háztartás, másnapra készülés. A képzés is elvett minden hónapból egy hétvégét, de szívesen mentem, mert megtapasztaltam sok olyat, amit addig nem: hogy lehet egymásra figyelni, hogy felnőttek is kötnek barátságokat, hogy az élő tudás milyen más, mint a tankönyvi, hogy kórusban még énekelni is tudok. Ellestem a horgolás alapjait egy csoporttársamtól, mert megőrjített, hogy tétlenül ülök a játszótéri padon, míg a gyerekeim bandáznak. Rákaptam, rákattantam. Egy éjjel azon kaptam magam, hogy horgolással díszített táskákat rajzolgatok. Másnap üzleti tervvel zaklattam a húgomat és varrtam a prototípust, a következő hétvégén kitaláltuk kézműves textilműhelyünk nevét is. Lett kezdő kollekció, táska, ékszer, lett webshop és néhány megrendelés is.

Már csak Apa ingeit vasaltam, csak este raktam rendet, csak hétvégén főztem. A munkahelyemen nagy erővel és kevés sikerrel dolgoztam. Nem értették a gyerekek, miért nem tanulunk? (tanultunk, csak másképp) Nem értették a kollégák, miért van mindig zaj? (tanultunk, csak másképp) Aggódtak az ötödikesek szülei, hogy lesz ebből egyetemi felvételi? Felelősségre vont az igazgató, miért adok teret a demokráciának? Amikor a már régen tervezett kistestvér bejelentkezett, majd pár hét múlva mégis inkább ki-, elhatároztam, hogy feladom. Tanév végén felmondtam. A terv az volt, hogy itthon maradok, adunk egy évet az üzlet felvirágzásának, vagy annak, hogy kitaláljam, mi leszek, ha nagy leszek. A következő tanév elején megfogant a kisfiunk, s ez némileg felülírta a tervet. Babavárás közben szerveztem a ZsALeMka marketinget, készítettem a termékeket, immár két iskolás nagylánnyal éltem a waldorf szülők aktív életét, horgolás tanfolyamot dolgoztam ki és tartottam, és még a lakást is átalakítottunk. A kicsi születése után bekapcsolódtam a lakóhelyünk civil életébe, sok új ismeretséget kötöttem, az itt megismert csapattal mára nagy közös ügyünk lett: a József-Attila-lakótelepi anyaközpont megalakítása.

 

Most nagyon mások a mindennapok, mint 10 éve. Naponta 20-50 e-mailt küldök, Facebook oldalak adminja vagyok, levelezőlisták tagja, pályázatokat írok. Mindezt szigorúan, amikor nincsenek körülöttem a gyerekeim. A kicsivel olyan dolgaimat végzem, amiben részt tud venni ő is. Séta közben ügyeket intézünk, együtt pakolunk a mosógépbe, ketten fogjuk a botmixer nyelét, a teregetés, a krumplipucolás közös buli. A nagybevásárlás online megy, futár hozza az árut. Tömbösítem az elfoglaltságaimat. Fogszabályozásra arra a napra kérek időpontot, amikor a termelői piac van, mert mindkettő kedvéért átjárunk Wekerlére. Ha főzök: több napra, dupla mennyiséget. Nap közben az okos telefonomra pillantok olykor és folyamatosan jegyzetelek: így hatékonyabb vagyok, amikor gép elé jutok. Már csak a listáimról nem vezetek listát... 

Már egyáltalán nem vasalok, van segítségem a takarításra, a lányoknak és a férjemnek is vannak állandó feladatai a háztartásban, néha házhoz jön az ebéd.

Saját ritmusunk van, ami eltér más kisgyerekesekétől: a kicsinek ki kell aludnia magát, mire a nagyokért kell menni az iskolába, tehát korán ebédel, dél előtt már alszik. Így jut nekem 2 nyugodt óra a nap közepén saját dolgaimra. Viszont neki kimarad a tízórai, ami nem gond, mert megebédel még egyszer, hisz a lányokkal is szeret asztalhoz ülni. Igény szerint szoptatom. Hordozom is, ha a helyzet úgy kívánja. Ez akkor is biztosítja a kiegyensúlyozottságát, ha a nap egyébként nem az ő igényei szerint alakul. Mert anya néha megbeszélést szervez más anyákkal egy unalmas helyen… Vagy mert anya éppen beugrik a belvárosba flangálni egy kicsit... Vagy mert anya játékidőben tanítja horgolni a néniket...

Apa segít. Rengeteget. Nélküle nem menne. Munkába menet célba juttatja az iskolásokat, munkából jövet megveszi a péksütit másnap reggelire. Fürdet, focizik, mesét olvas. Korábban fekszik, korábban kel nálam, kávéval ébreszt. Szülőire, játszótérre megy. Pénzt keres, eleget, hogy megengedhessük magunknak azt a luxust, hogy anya közösséget szervez, így “önmegvalósít”.

Leltár:

Nincs fotelben kuckózó olvasgatás. Nincs átaludt éjszaka. Nincs minden nap több óra játszótéren csellengés. Nincs két egyforma nap. Nincs a közelben segíteni tudó nagymama, nincs ugrasztható bébicsősz. Nincs menza, nincsenek estig tartó szakkörök. Nincs kettesben kimenő Apával. Nincs lakkozott köröm. Nincs rend.

Van mosókonyha, ahol halmozódhat a szennyes és száradhat a mosott ruha. Van rumliszoba, amire rá lehet csukni az ajtót. Van mosogatógép. Még így is van rengeteg csetres. Van önuralom, tűrni a lányok szobájában a szemetet a padlón. Van, hogy nem ágyazunk be. Van hiányérzet. Van pár fontos szabály: nem eszünk a szobában, nem káromkodunk, nem írunk a könyvekbe, szelektáljuk a szemetet, mind együtt vacsorázunk. Van rendszer.

 

Blanka mesélte...

"Szóval tegnap este elmélkedek hangosan, hogy milyen jó volt megint az étel cserebere, kicsit áradozok rólatok, mennyire jó benne lenni ebben a nyüzsgésben, milyen aktív és jófej mindenki... de aztán eszembe jut Éváék ágyfordító ügye, ami kudarcba fulladt. 

(az újak kedvéért: Eva olcsón dolgozó bútorszállítókat keresett, mert a dupla ágyuk megfordítása kifogott rajtuk, én lelkes közösségbuzdítóként felvetettem, dobjuk össze az apákat, ők megcsinálják pikkpakk, rögtön csatlakozott hozzám még 2 Anya a Hajóról, így az ágy minden sarkára jutott ember. Jutott volna, DE - az enyém mondta le először - beteg lett, persze amúgy is tiltakozott a szombat reggeli időpont ellen, aztán sorban, a többiek is, végül mégis a költöztető cég járt jól.)

Fel is hánytorgattam megint Lacinak, hogy milyen dolog ez, az apák miért nem képesek egységbe kovácsolódni!? Mire ő: Ha kérsz valamit, először adnod kell. Mit ad az anyaközpont az Apáknak?

Volt egy gyors válaszom: Életvidám Anyákat!

Hümmögött. 

Ajánlanunk kéne még valamit?"

Blanka mesélte...

... a Horgoló-körről:

"Az a jó a horgoló körben, hogy függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk produktívak, (által. semennyire) a beszélgetések során mindig létrejön egy-egy összekapcsolódás. "Te hogy? Én így. Te is? Én is!"Szűrővizsgálatok, baba nevek, szülésznő választás, testvér-ügyek körül forgott a szó - ma sok várandós volt közöttünk. Jövő héten a Platán vezető Almási Ildikó is csatlakozik hozzánk, reméljük, néhány lelkes idős klubtaggal karöltve."

... és egy csodáról:

"A mai vacsoránkról van szó... Az egyik anya megfőzi, süti az óriás adag rakott krumplit, de beállít a nagyi is egy teli kosár finomsággal. Mi legyen a sok ebéd sorsa? Közzéteszi az Anyahajó Csoportban, hogy vigye, aki-amit-kér belőle. Lecsapok azonnal, nem sokkal utánam jön egy receptjavaslat a maradék felhasználására, majd bejelentkezik a szomszédasszonyom is egy adagra. ...Akit csak fél szóval kell kérnem, és házhoz is szállítja nekem! Az étel isteni finom, és általunk, az anyaközpont által összeszervezett bio- és kistermelői alapanyagokból készült, de ez csak hab a tortán. Megilletődve fogyasztottam. Hiába, engem megrendít, borzongat, lenyűgöz, hogy ilyet lehet egy elidegenedett nagyvárosban! Köszi, Edina, Vera!"