A második kislányunk az első után 2 évvel született 2005 decemberében. Úgy emlékszem arra a télre, amikor szinte alig mozdultunk ki a lakásból, hogy csodás „akolmelegben” éltünk. Nyugalom volt, babaillat, sok segítséget kaptam anyósomtól és anyukámtól, házhoz jött az ebéd, a férjem is tenyerén hordott minket. Nem volt más dolgom, mint a gyerekeimnek örülni. Örültem is. A lányok hamar egymáshoz nőttek, és amikor már ugyanazt ették és ugyanakkor aludtak, lett egy jó ritmusa a napjainknak. Ekkor már a főzés is belefért, a napirend szerinti séta is, lettek végre barátaink a lakótelepi játszótéren. Ruhák vasalva, a játékok dobozokba rendezve sorakoztak a polcokon, a családi fényképek időrendben a fotóalbumban. Olvastam, varrtam, írtam, s mert egyre több időm lett magamra is, elhatároztam, hogy tanulok valamit megint. Először bejelentkeztem Kriston Andreához egy tréningre, aki a nőiségről, annak tudatos megéléséről olyan inspirálóan beszélt, hogy máig emlékszem néhány mondatára. Felzaklatott és lelkesített. Aztán jött egy utazás Stockholmba, ahol míg a férjem dolgozott, én felfedeztem a várost. Élveztem, hogy oda megyek, ahová akarok, azt csinálom, amit akarok, élveztem, hogy egyedül vagyok. Pár olyan nap, amikor nem kellett senkinek megfeleni, elszámolni. Ekkor már bent volt a jelentkezési lapom a Török Sándor Walorf Pedagógiai Főiskolán, mert arra is rájöttem, hogy az, ahogyan gyerekeim megszületése előtt működtem a tanári pályán, nem folytatható út. Azon a tavaszon kezdtem rendszeresen eljárni futni. Szeptemberben aztán beindult a verkli: a lányok óvodában, és az iskolában, otthon háztartás, másnapra készülés. A képzés is elvett minden hónapból egy hétvégét, de szívesen mentem, mert megtapasztaltam sok olyat, amit addig nem: hogy lehet egymásra figyelni, hogy felnőttek is kötnek barátságokat, hogy az élő tudás milyen más, mint a tankönyvi, hogy kórusban még énekelni is tudok. Ellestem a horgolás alapjait egy csoporttársamtól, mert megőrjített, hogy tétlenül ülök a játszótéri padon, míg a gyerekeim bandáznak. Rákaptam, rákattantam. Egy éjjel azon kaptam magam, hogy horgolással díszített táskákat rajzolgatok. Másnap üzleti tervvel zaklattam a húgomat és varrtam a prototípust, a következő hétvégén kitaláltuk kézműves textilműhelyünk nevét is. Lett kezdő kollekció, táska, ékszer, lett webshop és néhány megrendelés is. Már csak Apa ingeit vasaltam, csak este raktam rendet, csak hétvégén főztem. A munkahelyemen nagy erővel és kevés sikerrel dolgoztam. Nem értették a gyerekek, miért nem tanulunk? (tanultunk, csak másképp) Nem értették a kollégák, miért van mindig zaj? (tanultunk, csak másképp) Aggódtak az ötödikesek szülei, hogy lesz ebből egyetemi felvételi? Felelősségre vont az igazgató, miért adok teret a demokráciának? Amikor a már régen tervezett kistestvér bejelentkezett, majd pár hét múlva mégis inkább ki-, elhatároztam, hogy feladom. Tanév végén felmondtam. A terv az volt, hogy itthon maradok, adunk egy évet az üzlet felvirágzásának, vagy annak, hogy kitaláljam, mi leszek, ha nagy leszek. A következő tanév elején megfogant a kisfiunk, s ez némileg felülírta a tervet. Babavárás közben szerveztem a ZsALeMka marketinget, készítettem a termékeket, immár két iskolás nagylánnyal éltem a waldorf szülők aktív életét, horgolás tanfolyamot dolgoztam ki és tartottam, és még a lakást is átalakítottunk. A kicsi születése után bekapcsolódtam a lakóhelyünk civil életébe, sok új ismeretséget kötöttem, az itt megismert csapattal mára nagy közös ügyünk lett: a József-Attila-lakótelepi anyaközpont megalakítása.
Most
nagyon mások a mindennapok, mint 10 éve. Naponta 20-50 e-mailt küldök,
Facebook oldalak adminja vagyok, levelezőlisták tagja, pályázatokat
írok. Mindezt szigorúan, amikor nincsenek körülöttem a gyerekeim. A
kicsivel olyan dolgaimat végzem, amiben részt tud venni ő is. Séta
közben ügyeket intézünk, együtt pakolunk a mosógépbe, ketten fogjuk a
botmixer nyelét, a teregetés, a krumplipucolás közös buli. A
nagybevásárlás online megy, futár hozza az árut. Tömbösítem az
elfoglaltságaimat. Fogszabályozásra arra a napra kérek időpontot, amikor
a termelői piac van, mert mindkettő kedvéért átjárunk Wekerlére. Ha
főzök: több napra, dupla mennyiséget. Nap közben az okos telefonomra
pillantok olykor és folyamatosan jegyzetelek: így hatékonyabb vagyok,
amikor gép elé jutok. Már csak a listáimról nem vezetek listát...
Már egyáltalán nem vasalok, van segítségem a takarításra, a lányoknak és a férjemnek is vannak állandó feladatai a háztartásban, néha házhoz jön az ebéd.
Saját ritmusunk van, ami eltér más kisgyerekesekétől: a kicsinek ki kell aludnia magát, mire a nagyokért kell menni az iskolába, tehát korán ebédel, dél előtt már alszik. Így jut nekem 2 nyugodt óra a nap közepén saját dolgaimra. Viszont neki kimarad a tízórai, ami nem gond, mert megebédel még egyszer, hisz a lányokkal is szeret asztalhoz ülni. Igény szerint szoptatom. Hordozom is, ha a helyzet úgy kívánja. Ez akkor is biztosítja a kiegyensúlyozottságát, ha a nap egyébként nem az ő igényei szerint alakul. Mert anya néha megbeszélést szervez más anyákkal egy unalmas helyen… Vagy mert anya éppen beugrik a belvárosba flangálni egy kicsit... Vagy mert anya játékidőben tanítja horgolni a néniket...
Apa segít. Rengeteget. Nélküle nem menne. Munkába menet célba juttatja az iskolásokat, munkából jövet megveszi a péksütit másnap reggelire. Fürdet, focizik, mesét olvas. Korábban fekszik, korábban kel nálam, kávéval ébreszt. Szülőire, játszótérre megy. Pénzt keres, eleget, hogy megengedhessük magunknak azt a luxust, hogy anya közösséget szervez, így “önmegvalósít”.
Leltár:
Nincs fotelben kuckózó olvasgatás. Nincs átaludt éjszaka. Nincs minden nap több óra játszótéren csellengés. Nincs két egyforma nap. Nincs a közelben segíteni tudó nagymama, nincs ugrasztható bébicsősz. Nincs menza, nincsenek estig tartó szakkörök. Nincs kettesben kimenő Apával. Nincs lakkozott köröm. Nincs rend.
Van mosókonyha, ahol halmozódhat a szennyes és száradhat a mosott ruha. Van rumliszoba, amire rá lehet csukni az ajtót. Van mosogatógép. Még így is van rengeteg csetres. Van önuralom, tűrni a lányok szobájában a szemetet a padlón. Van, hogy nem ágyazunk be. Van hiányérzet. Van pár fontos szabály: nem eszünk a szobában, nem káromkodunk, nem írunk a könyvekbe, szelektáljuk a szemetet, mind együtt vacsorázunk. Van rendszer.
Már egyáltalán nem vasalok, van segítségem a takarításra, a lányoknak és a férjemnek is vannak állandó feladatai a háztartásban, néha házhoz jön az ebéd.
Saját ritmusunk van, ami eltér más kisgyerekesekétől: a kicsinek ki kell aludnia magát, mire a nagyokért kell menni az iskolába, tehát korán ebédel, dél előtt már alszik. Így jut nekem 2 nyugodt óra a nap közepén saját dolgaimra. Viszont neki kimarad a tízórai, ami nem gond, mert megebédel még egyszer, hisz a lányokkal is szeret asztalhoz ülni. Igény szerint szoptatom. Hordozom is, ha a helyzet úgy kívánja. Ez akkor is biztosítja a kiegyensúlyozottságát, ha a nap egyébként nem az ő igényei szerint alakul. Mert anya néha megbeszélést szervez más anyákkal egy unalmas helyen… Vagy mert anya éppen beugrik a belvárosba flangálni egy kicsit... Vagy mert anya játékidőben tanítja horgolni a néniket...
Apa segít. Rengeteget. Nélküle nem menne. Munkába menet célba juttatja az iskolásokat, munkából jövet megveszi a péksütit másnap reggelire. Fürdet, focizik, mesét olvas. Korábban fekszik, korábban kel nálam, kávéval ébreszt. Szülőire, játszótérre megy. Pénzt keres, eleget, hogy megengedhessük magunknak azt a luxust, hogy anya közösséget szervez, így “önmegvalósít”.
Leltár:
Nincs fotelben kuckózó olvasgatás. Nincs átaludt éjszaka. Nincs minden nap több óra játszótéren csellengés. Nincs két egyforma nap. Nincs a közelben segíteni tudó nagymama, nincs ugrasztható bébicsősz. Nincs menza, nincsenek estig tartó szakkörök. Nincs kettesben kimenő Apával. Nincs lakkozott köröm. Nincs rend.
Van mosókonyha, ahol halmozódhat a szennyes és száradhat a mosott ruha. Van rumliszoba, amire rá lehet csukni az ajtót. Van mosogatógép. Még így is van rengeteg csetres. Van önuralom, tűrni a lányok szobájában a szemetet a padlón. Van, hogy nem ágyazunk be. Van hiányérzet. Van pár fontos szabály: nem eszünk a szobában, nem káromkodunk, nem írunk a könyvekbe, szelektáljuk a szemetet, mind együtt vacsorázunk. Van rendszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése