Szeretném megosztani a történetemet másokkal, hogy bátorítsam őket. Sok olyan nőt, anyukát ismerek, aki olyan szakmában dolgozik, amit nem szeret, de fél belevágni. Nem is könnyű az út, de sok öröm forrása, ha az ember olyan munkát végez, amiben örömét leli és a gyerekeire is jut elég ideje.
Külkereskedelmi Főiskolát végeztem, közgazdász diplomával, de amint elkezdtem dolgozni beiratkoztam egy rajziskolába. Kisgyerekkorom óta rajzolgattam, fogékony voltam a művészetek iránt, de az önbizalom hiánya mindig visszatartott attól, hogy erre a pályára lépjek.
A rajziskolába eredetileg csak hobbiból jártam, de néhány hónap után – tanáraim bíztatására - felvételi vizsgára készültem a Képzőművészeti Egyetemre, grafika szakra. A 2. körig jutottam, amit sikerként könyveltem el, hisz mások éveket készülnek egy ilyen eredmény eléréséért. Mivel volt már egy diplomám, elérhetetlennek tűnt, hogy ha fel is vesznek, hogyan fizetem ki a tandíjat? Nappali tagozat mellett hogyan dolgozom? Másrészről már szerettem volna gyermeket, akkoriban készültünk az esküvőnkre. Végül egy 5 féléves OKJ-s felnőttképzés mellett döntöttem a Budai Rajziskola alkalmazott grafika szakán. Nagy dilemma volt, hiszen munka mellett időben és anyagilag is nehéz volt megoldani. Szombatonként és péntek délutánonként kellett iskolába járni. Szeptemberben kezdődött a suli, november közepén már várandós voltam kisfiammal. Mivel a terhesség első felét megszenvedtem a rosszullétekkel, február végéig dolgoztam, utána táppénzen voltam, így könnyebben tudtam iskolába járni. Június elején vizsgáztam, július végén megszületett a fiam.
Egy év kihagyás után már vágytam vissza az iskolába, de nem volt könnyű. A nagyszülők 110-180 kilométeres távolságban vannak, édesanyám még dolgozott, mellette beteg nagymamámat ápolta. Az állami bölcsőde csurig volt, még heti két napra sem tudták felvenni. Maradt a magánbölcsi. A GYED-et felemésztette a tandíj és a bölcsődei költségek. Lelkileg sem volt egyszerű: otthagyni a fiamat idegenekre, mikor még alig volt nélkülem, legfeljebb közeli családtagokkal. Amikor bevittem, csak néhány percig hüppögött, utána jól érezte ott magát. Volt, hogy én is könnyeztem a metróig. Ha iskolában voltam, lelkiismeret-furdalásom volt, ha a fiammal voltam, azon aggódtam, hogyan készülök fel az órákra.
Viszont voltak sorstársaim, segítőim: egy lakótelepi anyukával összefogtunk, és heti egy napot felváltva vigyáztunk egymás gyerekeire. Megosztottuk a tapasztalatokat és bíztattuk egymást. Azóta is jó barátság van köztünk. Utólag visszagondolva ez a kisfiamnak egyáltalán nem volt rossz. 14 hónaposan került a bölcsibe. Addig csak kézen fogva vagy kapaszkodva ment, de a többiek hatására ott elengedte a kapaszkodót. Néhány hét alatt megtanult motorozni. Sokat köszönhetek a férjemnek is, aki mind anyagilag, mind lelkileg támogatott.
Óriási élmény volt végül levizsgázni és átvenni a bizonyítványt. Ekkor kisfiam 2 éves volt. Felvették az állami bölcsibe, én pedig visszamentem régi munkahelyemre, a multihoz 8 órában dolgozni, 5 hónapos határozott idejű szerződéssel. Nem volt lehetőség részmunkaidőre. Már adódtak kisebb grafikusi munkák is, így a szerződés vége felé döntenem kellett: a biztos megélhetés, ami 8 órát jelent fixen 9-18-ig, vagy a bizonytalan grafikusi pálya, esetleg második gyerek? Mivel a családdal is nehezen összeegyeztethetőnek találtam továbbra is ott maradni, nem beszélve arról, hogy a bölcsődei szünet alatt sem tudtak volna szabadságra engedni, döntöttünk. Még kérem a maradék 1 hónapra a GYES-t és elfogadom a végkielégítést. Eddig úgy éreztem, egy ugródeszkán állok a medence fölött és nem merek ugrani. A körülmények hatására ugrottam.
Nyári szünet, munkakeresés. Szeptemberben már várandós lettem kislányommal. 4 hónapos kora óta dolgozgatok éjszaka, délutáni alvás alatt. Elsősorban referenciamunkaként egy önkéntes szervezetnek, mely remélhetőleg egy anyaközponttá növi ki magát, és magamnak készítettem weboldalt, illetve katalógusba szeretném rendezni festményeimet. Építgetem saját vállalkozásomat, de még hosszú az út a megélhetés biztosításáig. Az sem kizárt, hogy leszek még alkalmazott közgazdászi végzettségemmel, ha anyagilag olyan helyzetbe kerülünk, de nem adom fel.
Az Írisz Családi Körben nagyon sok olyan anyukával találkoztam, akik inspiráltak, jó hatással voltak rám. Tanultam tőlük sokat gyereknevelésről, időbeosztásról, egymás segítéséről. Akinek nincs segítőkész nagyszülő a közelben, annak az marad lehetőségként, hogy nyisson mások felé, akik hasonló cipőben járnak. A második szülés után már tapasztaltabb voltam, sokkal jobban be tudom osztani az időmet, nem szégyellek segítséget kérni, akár bébiszitter formájában. Ez utóbbit sokáig nehéz volt elfogadnom. Az anyaság megváltoztatja az embert. A szülés egyfajta újjászületés is volt számomra. Amikor gyerekünk lesz, akkor leszünk igazán felnőttek és már mi leszünk a minta, a példa azok számára, akiket legjobban szeretünk.
Sokat kell még tanulnom a saját szakmámban, sokat kell fejlődnöm. Néha irigylem azon évfolyamtársaimat, akik még nem családosak és szakmájuknak élhetnek. Szép eredményeket érnek el, gyönyörű munkáik vannak. De aztán elgondolkodom azon, hogy vajon ők meg nem arra vágynak-e, ami nekem megadatott: a család két gyönyörű gyerekkel?
Külkereskedelmi Főiskolát végeztem, közgazdász diplomával, de amint elkezdtem dolgozni beiratkoztam egy rajziskolába. Kisgyerekkorom óta rajzolgattam, fogékony voltam a művészetek iránt, de az önbizalom hiánya mindig visszatartott attól, hogy erre a pályára lépjek.
A rajziskolába eredetileg csak hobbiból jártam, de néhány hónap után – tanáraim bíztatására - felvételi vizsgára készültem a Képzőművészeti Egyetemre, grafika szakra. A 2. körig jutottam, amit sikerként könyveltem el, hisz mások éveket készülnek egy ilyen eredmény eléréséért. Mivel volt már egy diplomám, elérhetetlennek tűnt, hogy ha fel is vesznek, hogyan fizetem ki a tandíjat? Nappali tagozat mellett hogyan dolgozom? Másrészről már szerettem volna gyermeket, akkoriban készültünk az esküvőnkre. Végül egy 5 féléves OKJ-s felnőttképzés mellett döntöttem a Budai Rajziskola alkalmazott grafika szakán. Nagy dilemma volt, hiszen munka mellett időben és anyagilag is nehéz volt megoldani. Szombatonként és péntek délutánonként kellett iskolába járni. Szeptemberben kezdődött a suli, november közepén már várandós voltam kisfiammal. Mivel a terhesség első felét megszenvedtem a rosszullétekkel, február végéig dolgoztam, utána táppénzen voltam, így könnyebben tudtam iskolába járni. Június elején vizsgáztam, július végén megszületett a fiam.
Egy év kihagyás után már vágytam vissza az iskolába, de nem volt könnyű. A nagyszülők 110-180 kilométeres távolságban vannak, édesanyám még dolgozott, mellette beteg nagymamámat ápolta. Az állami bölcsőde csurig volt, még heti két napra sem tudták felvenni. Maradt a magánbölcsi. A GYED-et felemésztette a tandíj és a bölcsődei költségek. Lelkileg sem volt egyszerű: otthagyni a fiamat idegenekre, mikor még alig volt nélkülem, legfeljebb közeli családtagokkal. Amikor bevittem, csak néhány percig hüppögött, utána jól érezte ott magát. Volt, hogy én is könnyeztem a metróig. Ha iskolában voltam, lelkiismeret-furdalásom volt, ha a fiammal voltam, azon aggódtam, hogyan készülök fel az órákra.
Viszont voltak sorstársaim, segítőim: egy lakótelepi anyukával összefogtunk, és heti egy napot felváltva vigyáztunk egymás gyerekeire. Megosztottuk a tapasztalatokat és bíztattuk egymást. Azóta is jó barátság van köztünk. Utólag visszagondolva ez a kisfiamnak egyáltalán nem volt rossz. 14 hónaposan került a bölcsibe. Addig csak kézen fogva vagy kapaszkodva ment, de a többiek hatására ott elengedte a kapaszkodót. Néhány hét alatt megtanult motorozni. Sokat köszönhetek a férjemnek is, aki mind anyagilag, mind lelkileg támogatott.
Óriási élmény volt végül levizsgázni és átvenni a bizonyítványt. Ekkor kisfiam 2 éves volt. Felvették az állami bölcsibe, én pedig visszamentem régi munkahelyemre, a multihoz 8 órában dolgozni, 5 hónapos határozott idejű szerződéssel. Nem volt lehetőség részmunkaidőre. Már adódtak kisebb grafikusi munkák is, így a szerződés vége felé döntenem kellett: a biztos megélhetés, ami 8 órát jelent fixen 9-18-ig, vagy a bizonytalan grafikusi pálya, esetleg második gyerek? Mivel a családdal is nehezen összeegyeztethetőnek találtam továbbra is ott maradni, nem beszélve arról, hogy a bölcsődei szünet alatt sem tudtak volna szabadságra engedni, döntöttünk. Még kérem a maradék 1 hónapra a GYES-t és elfogadom a végkielégítést. Eddig úgy éreztem, egy ugródeszkán állok a medence fölött és nem merek ugrani. A körülmények hatására ugrottam.
Nyári szünet, munkakeresés. Szeptemberben már várandós lettem kislányommal. 4 hónapos kora óta dolgozgatok éjszaka, délutáni alvás alatt. Elsősorban referenciamunkaként egy önkéntes szervezetnek, mely remélhetőleg egy anyaközponttá növi ki magát, és magamnak készítettem weboldalt, illetve katalógusba szeretném rendezni festményeimet. Építgetem saját vállalkozásomat, de még hosszú az út a megélhetés biztosításáig. Az sem kizárt, hogy leszek még alkalmazott közgazdászi végzettségemmel, ha anyagilag olyan helyzetbe kerülünk, de nem adom fel.
Az Írisz Családi Körben nagyon sok olyan anyukával találkoztam, akik inspiráltak, jó hatással voltak rám. Tanultam tőlük sokat gyereknevelésről, időbeosztásról, egymás segítéséről. Akinek nincs segítőkész nagyszülő a közelben, annak az marad lehetőségként, hogy nyisson mások felé, akik hasonló cipőben járnak. A második szülés után már tapasztaltabb voltam, sokkal jobban be tudom osztani az időmet, nem szégyellek segítséget kérni, akár bébiszitter formájában. Ez utóbbit sokáig nehéz volt elfogadnom. Az anyaság megváltoztatja az embert. A szülés egyfajta újjászületés is volt számomra. Amikor gyerekünk lesz, akkor leszünk igazán felnőttek és már mi leszünk a minta, a példa azok számára, akiket legjobban szeretünk.
Sokat kell még tanulnom a saját szakmámban, sokat kell fejlődnöm. Néha irigylem azon évfolyamtársaimat, akik még nem családosak és szakmájuknak élhetnek. Szép eredményeket érnek el, gyönyörű munkáik vannak. De aztán elgondolkodom azon, hogy vajon ők meg nem arra vágynak-e, ami nekem megadatott: a család két gyönyörű gyerekkel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése